A több mint 5,5 év alatt rájöttem, hogy abszolút nem. Hihetetlen mennyiségű anyukával beszélgettünk már a nemevésről, különféle szinteken állnak a gyerekek. Egy dologban megegyeztünk: egyáltalán nem vagyunk sem felkészülve erre az állapotra, sem eszközünk nincs arra, hogy kezeljük ezt a dolgot.
Talán azért is érintett nagyon érzékenyen az egész sztori, mert nagyon szeretek sütni-főzni, a családommal sok időt tudok eltölteni, tulajdonképpen azt tervezek és készítek el a konyhában, amit csak akarnak.
Az egészséges táplálkozás ráadásul (több ok miatt is) fontos szerepet tölt be az életünkben, sokat olvasok róla, külön szakácskönyv gyűjteményem van már. :)
Az egészséges táplálkozás ráadásul (több ok miatt is) fontos szerepet tölt be az életünkben, sokat olvasok róla, külön szakácskönyv gyűjteményem van már. :)
Kedves, jó ismerősömmel nemrég beszélgettünk, ők is hasonló cipőben járnak a kisfiúkkal, különbség, hogy az apuka majdnem 30 éve séf, nincs olyan étel talán a világon, amit el ne tudna készíteni. Megfordult több európai étteremben, a kisujjában van a szakma. Tapasztalatból tudom, hogy pillanatok alatt képes finomságokat a tányérra varázsolni, és ők is hasonló cipőben járnak. Nehéz, nagyon nehéz!
Persze, voltak olyanok, akik arra bíztattak, hogy vegyem lazábbra a dolgot, de azt hiszem, ebben az esetben, jobb, hogy nem hallgattam rájuk, akkor valószínűleg a sajtos kenyér-üres tészta-édesjoghurt szentháromság maradt volna Peti étlapján.
És tudjátok mi volt a legelképesztőbb? Olyan volt, mintha félt volna az ételtől, bizalmatlan volt még akkor is, mikor ő készítette el saját kezűleg...
Hát, innen indultunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése