Beköszönő

2011. februárjában elképzelni sem tudtam, hogy mennyi kreatívitást fog igényelni az a kis csöppség, akivel boldogan tértünk haza a kórházból!

S bár az első év sem volt egyszerű, de igazából az ételek kóstolásával majd a szilárd ételek bevezetésével különösebben nem volt problémánk. Peti a húst sosem szerette, hihetetlen érzékkel tolta ki nyelvével még a rakott karfiolból is, de jól evett.

Aztán 18 hónapos korától szépen fokozatosan építette le az ételeket az addig gondosan felépített "táplálékpiramisáról".

Emlékszem, 2013 nyarán a dublini Jamie Oliver étterembe mentünk ünnepelni, ahol már nem tudtunk mást tenni, a kedves magyar pincérrel megbeszéltük, hogy Petinek üres tésztát hozzon, és külön hozza a paradicsom szószt egy kis tálkában. Az étel iszonyatosan finom volt, Petike pedig üres tésztát majszolt...

 

 

Ez tulajdonképpen így ment még 2 éven keresztül. Senki nem tudott semmit tanácsolni. Se a nagyszülők, se a kortárs anyukák, se a gyerekpszichológus, az orvos sem, "kelet és nyugat" tanácstalan volt... Mindenki nyugtatott, de közben éreztem, hogy ez így nem OK!

Együtt főztünk, segített mindenben a konyhában (azóta is nagyon szeret amúgy, bármikor jön, ha hívom vagy megbeszéljük előre, hogy miben kellene segíteni: juice, süti, normál étel készítés, bármi jöhet), EGY valamit nem csinált: megkóstolni sem volt hajlandó, ha az nem vajaskenyér, üres tészta vagy fehér színű joghurt volt - természetesen sem lekvár, sem gyümölcsdarabok nem lehettek benne...

A videon még nem volt 2 éves sem:

 

4,5 évesen kezdte a sulit, kezdettől fogva nagyon sokat betegeskedett. Úgy gondoltam, biztos közrejátszik a pocsék táplálkozása is, bár akkor legalább a sajtot elfogadta a vajaskenyérbe, így mindennap ez került az ebédes dobozba.

Az 5 éves szülinapja előtt elégeltem meg a dolgot, mert kb úgy nézett ki a szeptembertől februárig tartó suli időszak, hogy 2 hetet járt iskolába egyet meg nem. Ráadásul az iskolai hallásvizsgálat kimutatta, hogy szinte nem hall semmit, ami nem volt nagyon meglepő, hiszen állandóan taknyos volt, és nagyon rosszul hallott. Kész szerencse, hogy azért valamennyire megtanult így is kommunikálni az iskolában...

Szóval az 5. szülinapja előtt megelégeltem a dolgot, a könyörgést, az állandó aggódást és úgy döntöttem, ez így nem mehet tovább!

A következő bejegyzésekben az elmúlt 2 év történéseit ismerhetitek meg. Tartsatok velem!